A kiskereskedők 45%-a döntött úgy az USA-ban az elmúlt 2 évben, hogy a bolti lopások hatására csökkenti a nyitvatartási időt, 30%-a pedig a készleteket is, az üzletek 28%-a pedig egyenesen lehúzta a rolót. Nem kis kihívás a boltokban tehát, hogy meredeken emelkedik a szervezett kiskereskedelmi bűnözés mértéke.
A British Retail Consortium adatai szerint a kiskereskedelmi lopások mennyisége 27%-kal nőtt a 2023-as évben az Egyesült Királyságban. A kár nem mondható elenyésző kereskedelmi veszteségnek, évi 1 milliárd fontról van szó. Ha azt hinnénk, hogy valamiért ez csak egy lokálisan jellemző probléma, akkor tévedünk. (Magyarországon 2022-ről 2023-ra több mint 60%-kal nőtt a bolti lopások száma.) Az USA-ban 2022 és 2023 között 13,2%-kal emelkedett a veszteség a szervezett kiskereskedelmi bűnözés hatására. Boltok zártak be a lopáscunami miatt, ezért érdemes közelebbről megnézni, mit lehet tenni ellene.
Óriási a kiskereskedelmi kár a bolti lopások hatására
Mi is az a kiskereskedelmi veszteség?
Ez egy összetett fogalom. Magában foglalja a bolti lopásokból származó veszteséget, de az áruk elvesztését vagy károk, rongálódás miatti értékcsökkenését is. Szintén ide tartoznak a nem megfelelő szállítás és raktározás során bekövetkező károk, vagy a boltba visszavitt, illetve a meg nem vásárolt, de kibontott áruk köre. Fontos megtenni a megfelelő lépéseket, mivel a veszteség jelentős.
Milyen okok állhatnak az egyre gyakoribb bolti lopások hátterében?
A nehezebb megélhetés és az ebből származó válság megnövelte a kétségbeesésből és az online viszonteladásból eredő lopások számát is. Az önkiszolgáló pénztárok térnyerésével is nehezedett az áru biztonságának megőrzése. A boltok 18%-kal magasabb veszteséget tapasztalnak, mint korábban.
A probléma elleni fellépés részeként egyes üzletek csökkenthetik vagy megszüntethetik az önkiszolgáló kasszákat. Az azonban nem várható, hogy emiatt a kiskereskedelem elfordulna a technológiai újításoktól. Azok továbbra is fontos szerepet fognak kapni a boltok életében. Sok helyen inkább előre menekülnek az ötletelők és döntéshozók, azaz olyan modern megoldásokat vezetnek be, mint a mesterséges intelligencia által vezérelt kiléptetőrendszer, amely lehetővé teszi, hogy csak olyan termékkel sétálhasson ki valaki a boltból, amely ki is van fizetve.
4 bevált gyakorlat a bolti lopások megfékezésére
Hogyan küzdenek az üzletek a bolti lopás ellen? Hoztunk néhány jó ötletet.
Spot technológiák
Az el salvadori székhelyű Spot Technologies fejleszti a VisionX-et, egy mesterséges intelligencia-rendszert. A Spot technológia intelligens biztonsági rendszerré alakítja a vásárlói viselkedés nyomon követésére és elemzésére a boltok biztonsági kameráit. A versenytársaival szemben a Spot fő előnye az, hogy nem kell új rendszereket telepíteni, hanem a már meglévő kamerákat tudja frissíteni.
A chilei Walmart 450 áruházába telepítette a VisionX-et. Noha ez a technológia egyre nagyobb teret hódít Latin-Amerikában (a tervek szerint 2024-ben Mexikóba is terjeszkedni kezd), nem mindenhol siklik át a jogszabályokon. A jövőbeli EU-s mesterséges intelligencia törvény is akadályt fog jelenteni az európai elterjedésében, hiszen az a biometrikus azonosítást a legtöbb felhasználásra tiltja.
Lowe’s
A Lowe’s a Knightscope 5 méteres, 400 kilós autonóm robotjait teszteli amerikai üzletekben a bolti lopások megakadályozására. A robotok a parkolókban járőröznek, mikrofonok, szonárok és lidarok segítik számukra a problémák azonosítását. Az autók rendszámait összevetik a Lowe’s adatbázisával, így képesek felismerni a visszatérő tolvajok járműveit. Ha bármi gyanúsat érzékelnek, azonnali jelentést továbbítanak a biztonsági személyzetnek. A Lowe’s azután indította el a robotok tesztidőszakát, hogy egy 2022-es kiskereskedelmi tanulmány a bolti lopásokat 94,5 milliárd dolláros, kiemelt problémaként azonosította.
Sam’s Club
A 2024-es CES kiállításon a Walmart bejelentette a mesterséges intelligencia által vezérelt zökkenőmentes kilépési technológiát. Az újdonságot a felülmúlhatatlan kedvezményeket kínáló Sam’s Club láncuk 10 kiskereskedelmi egységében vezetik be. A rendszer úgy akadályozza meg a bolti lopásokat, hogy közben a vásárlóknak nem okoz kellemetlenségeket. Sőt, a Scan & Go funkció által egyszerűsíti a fizetést, ezáltal javítja a vásárlási élményt.
A vásárlás gyors és kényelmes, hiszen a rendszer a nyugta ellenőrzése nélkül veszi észre, hogy a boltból kifelé tartó termékek ki vannak-e fizetve. A hatékonyság növelése érdekében számítógépes „látást” és digitális technológiát is használ a rendszer.
CO-OP
A Co-op több mint 200 biztonságos mesterségesintelligencia-alapú önkiszolgáló pénztár telepítését tervezte 2024 februárjától az Egyesült Királyságban. A folyamat már valószínűleg el is indult. A tettek mezejére azután lépett a cég, hogy 2023-ban 44%-kal nőtt a kiskereskedelmi lopások száma 70 millió fontos veszteséget generálva.
Néhány a biztonsági újítások közül:
- valamennyi bolthoz zárható szeszesital-szekrény tartozik,
- kioszkok ellenőrzik az életkort és a megvásárolni kívánt termékek vonalkódjának szkennelési hibáit is kiszűrik,
- a számítógépes „látás” segítségével alaposan átvizsgálják termékeket, és észreveszik a gyanús viselkedést, azonnal jelentve azt a biztonsági szolgálatnak.
Ha fejlesztenéd boltod merchandisingját, vagy biztonságát, esetleg a vásárlói élményt, keresd az instore területén tapasztalt csapatunkat bizalommal!