A széles körben ismert Cadbury csokoládémárka pénznyereményt kínált május közepéig tartó kampányában vásárlóinak, amelyet ráadásul megoszthattak kedvenc sarki boltosukkal. A sarki bolt ugyanis a Cadbury marketingesei szerint több, mint egy kisbolt. Nyereményjátékukkal ezeknek a helyi kiskereskedelmi egységeknek az értékeire szerették volna felhívni a figyelmet. Lássuk a részleteket!

Cadbury csokoládé nyereményjáték a kiskereskedők értékeinek hangsúlyozásával

A nyereményjáték célja a kiskereskedők értékeinek hangsúlyozása volt

„Ki van még úgy igazán jóban a helyi boltossal?” – kérdezte Instagram-bejegyzésében követőit a Cadbury márka. A közösségi média post kihangsúlyozta, hogy a sarki kisboltok nagyon fontos részei a környék kulturális, közösségi életének, egyfajta élő szövet a településen.

A Cadbury ennek tudatosítására nagyszabású promócióba kezdett, amely részeként a vásárlói pénzt nyerhettek. A kiírásban az szerepelt, hogy mindenki, aki nyer, az összeget megoszthatja kedvenc kisboltosával. Azzal a huncut szemű, kedves helyi kiskereskedővel, aki azonnal észreveszi, amint a boltba lép a vásárló, hogy aznap rossz napja van-e, és aki tudja a keresztnevüket, de még a gyerekeikét is. Sőt, valószínűleg azt is egy pillanat alatt kitalálja, milyen terméket keres az illető aznap.

A mai világban, amikor már a szomszédok is idegenek egymás számára, hatalmas értéket képvisel, hogy a legközelebbi bolt pultja mögött állók pl. nevükön szólítják a vásárlókat. De nem csak ennyi az érdemük. Akár hosszú nyitva tartással is várják a helyieket, hétvégén vagy ünnepek idején is. A sarki kisboltosok általában a helyi igények szerint alakítják üzletük kínálatát, és a vásárlás mellé mindig van néhány kedves szavuk.

Itt a kiskereskedő és a vevő is nyertes

Az összetartozás, a közösség iránti alapvető emberi igényt hangsúlyozza a Cadbury The Big Win-Win elnevezésű kampánya. A közös nyeremény ígéretével rátapintott a mikroközösségek fontosságára és a nagylelkűségre. Ezzel kitűnve a többi márka közül.

A Cadbury kampányának lényege

A vásárlók minden Cadbury csokoládészelet vásárlásával részt vehettek a nyereményjátékban. A Cadbury honlapján a termék vonalkódjával kellett regisztrálni, majd megadni, melyik megbízható kisboltjukban vásárolták meg a csokit. Ha nyertek, a pénzjutalmat a kisbolttal közösen kapták meg.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Cadbury UK (@cadburyuk)

A játékban résztvevők azonnal értesítésben tudták meg, ha nyertesek. A nyeremény 1000 vagy 500 GBP volt, mindkét összegből 50-50 talált gazdára az 2023. május 14-ig tartó játékban. A szerencsés játékosok megkapták a pénzt, és a csokit eladó független tulajdonú kisbolt is ugyanannyit kapott. Így mindenki nyertes: a kisboltok is nagyobb forgalmat könyvelhettek el, valamint a rájuk irányuló extra figyelmet, a csokoládémárka bevétele is nőtt, és a nyertes vásárlók is boldogok lehettek a pénzzel, amit kaptak.

Ha szeretnél te is kitünni a tömegből és sikeresebben értékesíteni, fordulj hozzánk bizalommal!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük