A Sirha Budapest 2020 Élelmiszer-ipari és Horeca Szakkiállításon ismét megrendezésre kerül a Future Store, vagyis a Jövő Áruháza a Trade magazin szervezésében. Az „A pavilon K1 standon” február 4-6. között három kereskedelmi koncepció mentén kerülnek bemutatásra a kereskedelmi trendek.
Az egyik az eladó nélküli bolt, a másik az online webshopok és offline boltok együttes megjelenése és működése, a harmadik a hagyományos offline, de vásárlói élményeket fókuszba helyező üzlet. A kiállításon a három koncepció nem külön-külön kerül bemutatásra, hiszen az egyes kereskedelmi eszközök, szolgáltatói megoldások, FMCG termékek több koncepcióban is megjelenhetnek, de ezek mentén kerül összeállításra az idei Future Store stand.
A standot túravezetéssel félóránként induló csoportokban látogathatják az érdeklődők. A túrára előzetesen is lehet jelentkezni, időpontot foglalni a Trade magazin weboldalán, de a szabad helyek függvényében a helyszínen is jelentkezhet, aki ott dönt a látogatásról. A túralátogatások maximum 30 fős csoportokban történnek, előre meghirdetett időpontokban, amely
során a Jövő Áruházában kiállító cégek maguk mutatják be az újdonságaikat. Egy teljes túra időtartalma kb 70 perc.
Díjmentes kiállítási regisztrációhoz és napi e-ticket igényléshez a következő linkre kell kattintani (korlátlan számban, de legkésőbb 2020. február 3-án 24 óráig):

https://sirha-budapest.com/trademagazin
Future Store túravezetésre időpontfoglalással következő linkre kattintva lehet jelentkezni:
http://trademagazin.hu/hu/rendezvenyek/future-store-2020-turavezetes/
(A túravezetésen való részvételhez mindkét linken regisztrálnia kell!)
Ízelítő a 2018. évi SIRHA Future Store kiállításról:
https://www.youtube.com/watch?v=GiCWfXbxON8&feature=emb_logo
Szeretettel várunk Benneteket!


Az ügyfelek a keresési paramétereket is beállíthatják (pl. vegán, gluténmentes stb.), és könnyen megtalálhatják a releváns termékeket, ha a telefont a polc előtt tartják, és az AR felületét használják.





A 7UP visszahozta Fido Didót, azt a rajzfilmfigurát, amelyik gyakorlatilag egyet jelentett a márkával az 1990-es években. Fido Dido volt a show sztárja a 7UP londoni pop-up üzletének megnyitásakor is, ahol a PepsiCo reklámozta a cukormentes 7UP Free-t, mégpedig úgy, hogy számos módon segített a vásárlóknak ellazulni.





Mivel rengeteg milliárd dolláros márka van hatással arra, ahogy a kereskedelemre gondolunk, könnyű megfeledkezni arról, hogy az ágazatban valójában a kisvállalkozások vannak túlsúlyban: a szektor 98%-kát a kisvállalkozások teszik ki. Ennek a szegmensnek a pezsgése bátorító hatású lehet, mert az iparágunk jövőjét testesíti meg. Előfordulhat, hogy egy kisebb vállalkozás ma nyitja az első üzletét, de a következő évtizedben már ő lesz a legnagyobb piaci szereplő. Elég valószínű, hogy a vásárlási élményben 10 év múlva is fontos szerepet játszanak majd a fizikai boltok.
Mivel a szépségápolási és a wellness ágazat is szárnyal, a Boots gyógyszertár-lánc is próbálja kivenni a részét a konjunktúrából nemrég megnyitott 2,650m²-es londoni üzletével.


Ez az üzlet kínálja a Boots valaha volt legnagyobb wellness termékválasztékát, mégpedig egy igen holisztikus filozófiával, miszerint, „ami jó neked, az jó a bolygónak is.” A termékek közt megtalálhatók fenntartható piperecikkek és környezetbarát higiéniai és bőrápolási termékek.


Az Amazon Business bejelentette, hogy Amazon Professional Beauty Store néven nyit üzletet, amely hatalmas termékválasztékkal és professzionális stylistoknak, borbélyoknak és kozmetikusoknak kínál majd kényelmes, személyre szabott vásárlási élményt. A profik által használt csúcstermékek közül az új boltban megtalálhatók lesznek az olyan márkák, mint a Wella Color Charm, a RUSK és egyéb olyan szépségápolási termékek, amelyek jellemzően jelen vannak a szépségápolási szalonokban és wellness fürdőkben.