VANS és ISinstore együtt a nagyobb márkaélményért

Az ikonikus VANS márka és az ISinstore kreatív ügynökség összefogtak, hogy a karantén utáni időszakban még nagyobb legyen a fogyasztók kötődése a márkához, hiszen a VANS újranyitja londoni zászlóshajó üzletét, mégpedig a VANS Family Activation elnevezésű aktivitással reklámozva a VANS hűségprogramjához tartozó okostelefonos alkalmazást.

Az új kihívás az, hogy az első pillantásra egymásnak ellentmondó koncepciókat – a szociális távolságtartást és a vásárlók fizikai bevonását – hogyan lehet együtt működtetni annak érdekében, hogy valami egészen különlegeset hozzanak létre. Olyat, ami online nem megtapasztalható, de közben az emberek is biztonságban érezzék magukat és rossz érzések nélkül térjenek vissza a boltba a karantén után.

Az ISinstore és a VANS egy olyan érdekes és fizikai kapcsolatot nem igénylő, karantén utáni márkaélményt alkottak meg, amely a következőkből áll össze:

  1. A VANS Family applikáció legfőbb célja a márka legnagyobb rajongóit megjutalmazni és a hűségprogram résztvevőit csakis a számukra elérhető élményekhez juttatni. A vásárlók bolti installációk és QR kódok segítségével nyithatnak meg rejtett funkciókat az alkalmazásban, ilyen például az, hogy a boltban készített fényképeket tölthetnek fel saját magukról és ezért hűségpontokat kapnak, valamint nyereményjátékban vehetnek részt, ahol például Spotify előfizetést és más díjakat nyerhetnek. Ezek mind digitálisan történnek és érintésmentesek.

  1. Az aktivitás összekapcsolja a VANS digitális és fizikai világát, így alakítva ki mélyebb kapcsolatot a vásárlókkal. Túllépve azon a hagyományos omnichannel megközelítésen, amely zökkenőmentes vásárlási élményt kínál a fogyasztóknak, a VANS aktivitása egy olyan alkalmazással hozza össze a vásárlókat, amely semmi másról nem szól, mint hogy a márka visszaadjon valamit régi rajongóinak és köszöntse az újakat, miközben valódi kapcsolatot épít ki és támogatást nyújt a fogyasztóknak. Annak érdekében, hogy a jelenlegi közhangulatban még hangsúlyosabbá váljon a bevonódás érzése, az ISinstore megálmodta a VANS család egy konkrét változatát, amelynek tagjai a bolt különböző pontjain bukkannak fel, és minden egyes karakter valamilyen módon kapcsolódik a VANS márka legfőbb pilléreihez – a művészetekhez, a gördeszkázáshoz, a zenéhez és úgy általában az utcai kultúrához.

  1. A boltbelső lépten-nyomon Instagram-fotókért kiáltó megoldásokkal tarkított, és ezek a fényképezési alkalmak interaktívvá teszik a bolti tartózkodást, s bevonják a vásárlókat a márkaélménybe, anélkül hogy bármilyen fizikai kapcsolatra szükség lenne. A „Magic Mirror” oly módon teszi lehetővé a közös élmény átélését a többi vásárlóval, hogy a szociális távolságtartás elve sem sérül: semmi mást nem kell tennie a látogatóknak, csak egy speciális rácsos tükör két ellentétes oldalán megállni. A vásárló tükörképe belesimul a másik, a tükör túloldalán vele szemben álló vásárló valódi képébe, és így vicces fotók készíthetők, amelyeket a VANS Family app segítségével hűségpontokért cserébe fel is lehet tölteni.

  1. A VANS Family Activation tökéletesen megtestesíti a márka nem hétköznapi mentalitását, amelyet sikerült egy nyári fesztivál hangulatába becsomagolni, valamennyit talán visszaadva így abból, amit az idén nyáron az egész világ kénytelen volt kihagyni a járványhelyzet miatt.

  1. Annak érdekében, hogy a vásárlók minél lelkesebben merüljenek el a VANS aktivitás világában – amely már a bolt bejárata előtti zónában nagy hangsúllyal van jelen – a kampány zökkenőmentesen vezet át az üzlet belsejébe a padlón látható grafikákkal, a nyári fesztiválok hangulatát idéző zászlóerdővel és egy interaktív kincsvadászattal, amelyben elrejtett VANS Family családtagok szerepelnek és QR kódok segítségével lehet hozzáférni exkluzív tartalmakhoz, funkciókhoz és hűségpontokhoz az applikáción belül.