A zene is lehet merchandising és vásárlásra ösztönzó élmény? Miért is ne? Vége van a karácsonyi szezonnak, ilyenkor a vásárlók és az eladók is fellélegeznek, megint legalább 10, de talán 11 hónapig sem fogják hallani az őrjítően ismétlődő ünnepi slágereket.
A leggyakrabban felcsendülő karácsonyi dalok elkerülésére nemzetközi kihívások is szerveződtek már a közösségi médiában. Pl. ki bírja tovább úgy a decembert, hogy nem hallja meg a Last Christmas dallamfoszlányait? Mégsem tudjuk elképzelni, hogy az ünnepi ajándékbeszerzést és élelmiszervásárlást teljes csöndbe burkolózó bevásárlóközpontokban vagy nyári slágerek és mulatós nóták hallgatásával ejtsük meg. A ráhangolódás része a Jingle Bells, lássuk be!
Egy friss tanulmány szerint
Az ünnepek közeledtével a megfelelő dalok kiválasztása kulcsszereplő lehet a magasabb vásárlói elégedettség elérésében. Az üzletek mérlegelhetnek, hogy felszállnak-e a karácsonyi zeneőrület vonatára, vagy kedveskednek inkább azoknak a vevőiknek, akik kimenekülnek a boltból az ilyen dalokat meghallva. És akkor még nem is beszéltünk az autista vásárlókról, akiket mind a hangos zene, mind a tömeg, mind pedig az erős fények elriaszthatnak.
A legtöbb bolt ezért azt választja, hogy a szomszéd boltot megelőzve nyomja le a playlist lejátszó gombját, így egyre hamarabb és hamarabb halljuk meg Mariah Carey vagy a Wham! slágerét. Kell ez nekünk?
Valóban bizarr élmény, amikor már szeptemberben szól a Jingle Bells, és az iskolatáskákat a csoki Mikulások váltják az áruházi polcokon.
Az amerikai CouponFollow kutatása, amely 2023 év végén készült, a Spotify lejátszási adataiból próbált olvasni az ünnepi időszak alatt. A felmérésben több mint 1000 amerikai vásárló véleményét kérdezték meg a vásárlási szokásaikról, és válaszaikat a kedvenc zenei műfajaik szerinti kategóriákba sorolták.
Mit mutatnak az eredmények?
A válaszadók 52%-a érezte magán, hogy az ünnepi dalok fokozták a vásárlási kedvét. Ugyanakkor egy 19%-os arány (nem elhanyagolható, hiszen minden 5. vásárlóról van szó) kifejezetten menekül a karácsonyi zenét játszó üzletek elől.
Pavlovi reflex lenne?
Amint megszólal a jól ismert dallam, az emberek tömegeinél zsigeri módon indul be a vásárlási láz. Bevásárlólistákat írnak, ajándékötleteket gyűjtenek rájuk, és megrohamozzák a boltokat újabb és újabb termékek után kutatva. Minden dugó, a hideg és a latyak, valamint a borzalmas tömeg is egyszeriben feledésbe merül és megbocsáthatóvá válik, ha felcsendül a… mi is?
A legnépszerűbb dalok a kiskereskedelmi egységek lejátszási listáin
Azok az idők már elmúltak, hogy elég legyen bekapcsolni egy rádiót, aztán akár reklám, akár időjárásjelentés, akár zene szól belőle, hallgatjuk. A választott zenék pozicionálják az üzletünket és ehhez elengedhetetlen a saját vevőink ismerete.
A „Rhythms of Retail: How Music Affects Holiday Spending” („A Kiskereskedelem Ritmusa: Hogyan Befolyásolja a Zene az Ünnepi Költéseket”) című tanulmány szerint ezek a vásárlási és kiskereskedelmi lejátszási listákon szereplő legnépszerűbb dalok, előadók és műfajok:
A „Winter Wonderland” a legnépszerűbb karácsonyi szám az amerikai boltokban. Több, mint 150 előadó dolgozta fel világszerte, hogy ünnepi hangulatot teremtsen. Hogy gondoltak-e az énekesek és a dalszerző az ünnepi időszak üzleteire, nem tudhatjuk. Szintén magas pontszámot ért el a „White Christmas”, a „Sleigh Ride”, a „The Christmas Song”, és a „Have Yourself a Merry Little Christmas” című karácsonyi sláger is.
A tanulmány szerzői szerint az eredmények azt sugallják, hogy a bolti zenék testreszabása javíthatja a vásárlási légkört és növelheti a fogyasztói kiadásokat. Ehhez viszont remekül kell ismernünk a vásárlóinkat, a zenei ízlésüket. Nem feltétlenül a legnépszerűbb slágerek növelhetik az eladásainkat, hanem az, ha sikerül a vevőink igényének megfelelő zenei kínálatot nyújtani a vásárlás idején.
Hasznos volt ez a cikk számodra? Oszd meg ismerőseiddel, ügyfeleiddel, üzleti partnereiddel! Ha pedig értékesítésnövelő ötletekkel segíthetünk, keresd munkatársainkat bizalommal!
(fotó:Pixabay)