B2B Co-Promotion Group

Számtalanszor kapta feletteseitől azt a visszajelzést egy-egy árajánlatra, hogy „sok”, alkudjunk még belőle?

Kampányai során gyakran szembesül azzal, hogy szűkös az elkölthető költségkerete?

Vélhetően Ön is számtalanszor került ilyen és hasonló szituációkba, és kardoskodott, minden eszközét, meggyőző érvét bevetve BTL kampánya hatékonysága és szükségessége mellett. Tette mindezt azért, mert anyagi lehetőségei korlátozottak, amit csak tetézett az elmúlt évek válsága, melynek hatására a marketing / trade marketing büdzsék még inkább megnyirbálódtak. Holott biztosak vagyunk abban, még a válság előtti időkben sem gazdálkodhatott akkora költségkerettel, amit ne tudott volna eredményesen felhasználni.

Szívesen venné, ha olyan kampány lehetőségekről kapna információkat, amelyekhez csatlakozva új utakat fedezhetne fel termékeik in-store aktivitásaiban?

Elsősorban nem a helytelen időgazdálkodásának köszönhetően, de folyton időhiánnyal küszködik? Esetleg előfordult már az is, hogy emiatt kampányötlete nem tudott kivitelezésre kerülni?

A költségcsökkentés mellett az elvárások nem változtak, sőt, arányaiban nőttek, hisz kisebb kiadással kell ugyanazt az eredményt felmutatni.

A B2B Co-Promotion Group épp azért alakult, hogy a verseny szférában tevékenykedő vállalatok / márkák köréből létrehozzunk egy szakmai ’önszerveződő’ közösséget azzal a céllal, hogy az értékesítés / marketing / trade marketing területén tevékenykedő kollégákat egyedülálló módon támogassuk, hogy a pénz / idő / innovációs lehetőségek hiánya mindennapi küzdelmeinek szorítójából nyertesen kerüljenek ki.

Azaz a B2B Co-Promotion Group-ba belépők közös ismérve, hogy nyitottak más profilú, ám hasonló pozícionálással, célcsoporttal rendelkező cégekkel / brand-ekkel való kampányszerű vagy éppen hosszú távú trade marketing együttműködésre.